Nagy felületű útfelújítások |
2012. január 25. szerda, 11:35 Közéleti hírek |
A város hat pontján, mintegy 80 millió forintos beruházással újultak meg járda- és útszakaszok. A munkák egy része tavasszal folytatódik. Új aszfalt kopóréteget kapott a Budapest utca városból kivezető négysávos szakasza, megújult a Dózsa György út a Harmat utcától a Völgyhídig, valamint a Wartha Vince utca a József Attila utcától a Csermák Antal utcáig. Az idei évre húzódott át a Szél utcai útburkolat felújítása a Kiskőrösi utcától a Harmat utcáig. ![]() Halmay György és Brányi Mária
– A 2011-es évben több helyen végeztek járdafelújításokat, ezeken a helyeken a szegélyeket is lecserélték – emelte ki Brányi Mária. Az alpolgármester keddi sajtótájékoztatóján elmondta, mindenhol térkövet helyeztek el, amelyek esztétikailag szebb látványt nyújtanak, illetve nyáron nem melegednek olyan mértékben, mint az aszfaltozott felületek. Elhangzott még, felújították a Csikász Imre utcai lépcsőt, ahol a csapadékvíz-elvezetőket is lecserélték. A munkálatok előtt több helyen az ivóvízhálózatok rekonstrukciójára is sor került. A Szél utca felújítása kiemelkedően fontos volt Halmay György képviselő szerint. Elmondta, sokan egérútnak használják ezt a szakaszt, időnként balesetveszélyes forgalmi helyzetek alakulnak ki, amit parkolóhelyek kialakításával igyekeznek enyhíteni. A 2011-es költségvetés terhére hat helyszínen végeztek felújításokat, közel 80 millió forint értékben. Az idei évre áthúzódó munkákkal április 30-ig végeznek. Brányi Mária érdeklődésünkre elmondta, várhatóan 2012-ben is 80-100 millió forintot fordítanak nagy felületű járda- és útfelújításokra. Forrás: Vehír.hu
|