Frissítik a Betekints-völgy faállományát
2022. augusztus 04. csütörtök, 05:31 Közéleti hírek

Az idő múlása és a nagy szárazság miatt több fa is a járókelőket veszélyeztető állapotba került, emiatt 23 fát kivágat az önkormányzat, amelyeket később új csemetékkel pótolnak.

Brányi Mária alpolgármester kedden sajtótájékoztatón emlékeztetett, a Séd-völgy 2010-es rehabilitációja óta minden évben zajlanak beavatkozások a területen.

Ez időnként olyan látványosabb fejlesztéseket jelent, mint idén a tó körüli stég megújítása az EKF támogatásával, a Népmesék játszótér elemeinek fenntarthatóbbá tétele, de megemlíthetjük az egykori vasút megidézését is, melynek részeként a régi szerelvényből egy mozdonyt és két kocsit állítanak ki a völgyben.

Emellett folyamatosak a kisebb-nagyobb karbantartások, a növények megújítása is: a völgyben korábban is szükség volt egy-egy elöregedett fa kivágására, idén azonban a klímaváltozás, a hosszú ideje tartó szárazság és a viharok felgyorsították ezt a folyamatot.

Emiatt az önkormányzat úgy döntött, 23 fát kivágatnak, melyek a meleg és a vízhiány miatt kiszáradtak, erősen megdőltek vagy a szélviharokban a lombkoronájuk megbomlott.

Az alpolgármester a lakosság megértését kérte ezzel kapcsolatban: mint mondta, igyekeznek a lehető legtovább megtartani a fákat, ezeknél a példányoknál azonban elértek egy olyan határhoz, ahol nem kockáztathatják a lakosság biztonságát.

Szabó Péter, a völgyet fenntartó Kolostorok és Kertek Kft. ügyvezetője hozzátette, 2010-ben az infrastruktúra kiépítésekor rengeteg csemetét elültettek, amelyek mára szépen megnőttek, a jövőben pedig átvehetik a most kivágásra szánt fák szerepét.

Ugyanakkor nem csak ezekkel számolnak: az elöregedett fákat a jövőben mind egy szálig pótolni fogják a VKSZ Zrt segítségével, így a faállomány nem csökken.


Az elkorhadt, megtört, nagyrészt fűz- és nyárfák kivágását a napokban meg is kezdi a fenntartó, a beavatkozásokat pedig a terep előkészítésével együtt október 31-ig szeretnék befejezni, hogy aztán még akár az ősszel, de legkésőbb jövő tavasszal elültethessék az új példányokat – a tervek szerint többek közt platánt, kőrist és tölgyet.


Forrás: Vehír.hu
Kép: Szalai Csaba