Az Európai Unió Erasmus+ ifjúsági részvételi tevékenységek (KA154-YOU) felhívása keretében Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 52.578 euró maximális összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. Az ebben a kategóriában megvalósuló projektek általános célkitűzése, hogy demokratikus részvételre ösztönözzék a fiatalokat, előmozdítsa a fiatalok és döntéshozók között zajló dialógust és nemformális tanulási formák által új készségekhez segítse a résztvevőket. A Hangadó projekt fő célja Az ifjúsági részvételi projekt hozzájárul a város 2014-ben készült városi Ifjúsági Koncepciójának megújításához. A megújítás célja, hogy az ifjúságot segítő helyi szolgáltatásokat, ellátandó feladatokat a fiatalok aktuális igényei alapján, velük dialógust folytatva újra meghatározza, számba vegye a lehetséges megoldási módozatokat. A projekt keretein kívül elkészülő veszprémi ifjúsági felmérés eredményeire támaszkodva a Hangadó a fiatalok és döntéshozók párbeszédét valósítja meg, számos esemény – pl. műhelymunkák, hazai tanulmányutak, ifjúsági konferencia – keretei között, figyelembe véve az Európai Unió Ifjúsági Stratégiáját és az ENSZ fenntarthatósági fejlődési céljait is. A projektesemények eredményei alapján a bevont fiatalok a Lélektér Alapítvánnyal közösen összeállítanak egy javaslatot a koncepció megújítására, ami alapján szakértők bevonásával megújul az Ifjúsági Koncepció. A koncepciót Veszprém Város Ifjúsági Kerekasztala véleményezi és javasolja elfogadásra a Közgyűlésen 2023 őszén. A projekt záróeseményei: - 2023. szeptember 7. Veszprém Ifjúsági Kerekasztalának ülése – program és regisztráció szeptember 1-ig itt > Ifjúsági Kerekasztal 2023. évi 3. ülése - 2023. szeptember 28. Veszprém Megyei Jogú Városának Közgyűlése, koncepció elfogadása - 2023. október 4. Záróesemény, a projekt eredményeinek megünneplése - 2023. október 6. Értékelő esemény a projektirányító fiatalok és a közreműködő szervezetek részvételével További részletekről szeptemberben adunk tájékoztatást. Kapcsolat: Knauer Anna projektkoordinátor Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ![]() |
|||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||