Római kori örökségünk a Duna régióban

Nemzetközi tanácskozás Veszprémben

2022. szeptember 1315. között Veszprém Önkormányzata látta vendégül az ISTER projekt nemzetközi csapatát, 8 országból 15 partnerszervezet mintegy 40 képviselője örömmel jött Magyarországra és izgatottan várta, hogy az aktuális kérdéseken túl lehetősége legyen bepillantani a város és környéke értékeibe.

A három napos találkozó elérte célját, a tervezett és remélt szakmai előrehaladás megvalósult, közben pedig a résztvevők jobban megismerhették a jövő év Európa Kulturális Fővárosát és annak régióját, hiszen Veszprémen kívül Balácára és Balatonfüredre is ellátogattak a delegációk.

Az Interreg Duna Program által támogatott ISTER projekt a Duna régió országait köti össze a római kori örökség mentén. Általános célja az, hogy az emberek újra felfedezzék a Duna mentén kiépített római úthálózatot és ökokulturális útvonalak jöjjenek létre.

A közös munkában a vezető partnert adó Románia mellett Bulgária, Magyarország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Ausztria és Németország régészeti szakmai, turisztikai, településfejlesztési szakértői szervezetei és önkormányzatai vesznek részt.

A találkozó első napján a projekt aktuális kérdései kerültek előtérbe, ennek a megbeszélésnek méltó helyszínt biztosított a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi tér konferenciaterme.

A tanácskozáson részt vett a Interreg Duna Program titkárságának képviselője, Stephen Halligan úr is, így a felmerülő kérdésekre első kézből érkezett a válasz.

A delegációkat délután a város polgármestere személyesen köszöntötte a Városházán. Porga Gyula elmondta, hogy Veszprém számár a kultúra, a kulturális örökségünk és a kapcsolódó turizmus mindig is meghatározó szerepet töltött be, nem véletlen tehát, hogy jövőre Veszprém lesz Európa egyik kulturális fővárosa.

„Büszkék vagyunk erre a címre, és amerre járnak látni fogják, hogy hogyan fejlődik a város. Számunkra mégsem a sok építkezés, felújítás a legfontosabb, hanem hogy ezek hosszú távon szolgálják majd a város és a régió közösségeinek érdekeit”

– tette hozzá a polgármester.

Az összejövetel második napján a Villa Romana Baláca régészeti parkon a Nemzeti Régészeti Intézet tudományos igazgatója, Kovács Loránd Olivér kalauzolta végig a résztvevőket.

A tárlatvezetést követő előadások alkalmával az érdeklődők megismerhették az Európa Tanácsi kezdeményezésre 1987 óta létező tematikus kulturális utak rendszerét és a csatlakozás feltételeit. Konkrét példaként Vaskori Duna Út mutatkozott be Wollák Katalin örökségvédelmi szakértő és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei segítségével.

Havasi Bálint a Keszthely-Fenékpuszta lelőhely digitális kiállításba engedett bepillantást, és a helyszínen biztosított VR szemüveg segítségével kézzelfoghatóvá váltak a balácai villa római kori hétköznapjai egy nemzeti múzeumos fejlesztésnek köszönhetően.

Az előadások sorát Péterváry-Szanyi Brigitta, a projekt szakmai hátterét biztosító Laczkó Dezső Múzeum igazgatója zárta, aki a Veszprém megyei római megtelepedést ismertette, különös tekintettel az előkészített próbafeltárásokra.

Baláca után Balatonfüredre vitt az út, itt a papsokai templomrom római kori eredetét mutatta be előadásában Pátkai Ádám régész. Az élményt a lenyűgöző balatoni kilátás tette teljessé.

A harmadik napra mindenki visszatért Veszprémbe, hogy a program tervezett kézzelfogható termékeiről, azaz a készülő online atlaszról, az ehhez kapcsolódó mobil applikációról, a próbaásatásokról és az ISTER út mentén elhelyezendő római ihletésű mérföldkövekről folyjék tovább az eszmecsere.

„A projekt idén decemberben zárul, de eredményei tovább élnek majd, és már tervezzük a következő pályázatot, ami teljessé teszi a Via Ister útvonalat. Szerintem ezek után lesz majd értelme elgondolkodni azon, hogy Európai kulturális úttá váljunk"

– osztotta meg velünk gondolatait Sebastian Bonis, az ISTER projekt menedzsere, a kolozsvári vezető partner, az Erdély-történeti Múzeum képviselője.

A konzorcium tagjai egy Kolozsvári zárótalálkozón összegzik majd az elért eredményeket és tervezik a további együttműködést, amelyen a tervek szerint Veszprém nagyobb delegációval képviselteti magát és nyitott a Via Ister tovább építésére.

 
Képgaléria
 

(Kép: Domján Attila, Gáspár Gábor)   

Vissza az oldal tetejére >>