Átégett ég |
Széki Patka László új, posztumusz válogatás verseskötetét csütörtökön mutatták be a Dubniczay-palota - László Károly Gyűjteményben. Három éve távozott közülünk Széki Patka László költő, s a 60 vers című posztumusz kötet után újabb könyv örökíti meg emlékét és verseit. Az Átégett ég kötet bemutatóján sok érdeklődő jelent meg. A Művészetek Háza munkatársai megmutatták, lehet izgalmas és érdekes, értékes műsorral gazdagítani egy kötetbemutatót. A pénteki eseményt Nagy Bendegúz (a Lovassy gimnázium végzős diákja) csellójátéka vezette be, majd pedig Ács Tamás színművész valóban kidolgozott és izgalmas posztmodern költészeti happeningje révén kaptunk ízelítőt Széki Patka költészetéből. ![]() Még mielőtt Zsolnay György, a kötet szerkesztője szólt volna munkájának sajátosságáról, Kilián László, a Művészetek Háza igazgató-helyettese kiemelte azok nevét, akik fontos szerepet játszottak a kötet megjelenésében. Kilián László megköszönte Botár Attila, Kádár Tibor, Pálmai Judit, Tímár Veronika önzetlen segítségét és természetesen Fábián Judit közreműködését. ![]() Zsolnay György, a kötet szerkesztője
Zsolnay György fiatal, tehetséges irodalmárként úgy állt neki a kötet szerkesztésének, hogy személyesen nem ismerte Széki Patka Lászlót. Ennek ellenére – mint ahogy elmondta – sikerült eljutnia a Széki Patka versek belső világához, visszaadni a költő szellemiségét. Zsolnay Györgyöt magával ragadta a költeményekben megfigyelhető fanyar játékosság, a filozófiai mélységű gondolatok hullámzása, a nyelvi poénok sokasága, a paradoxon, az abszurditás. Az ifjú szerkesztő után Kádár Tibor festőművész szólt arról, hogy a könyvben található – általa készített – illusztrációk csupán szerény toldalékok a versekhez. Kádár Tibor jó barátja volt a költőnek, így megfogalmazása szerint nem is akarja és nem is tudja objektíven megítélni a költeményeket. Ennek köszönhetően „könnyen” ment számára az alkotási folyamat, mert úgy gondolkodik, mint „Laci” – és már alig várja a harmadik posztumusz könyv megjelenését. ![]() Az első Széki Patka-díjas: Ács Tamás színművész (balról)
A kötet bemutatása után átadták a 2010-ben alapított Széki Patka László-díjat. Az est finomságához és érdekességéhez tartozik, hogy a díjat az az Ács Tamás színművész vehette át Hegyeshalmi Lászlótól, a Művészetek Háza igazgatójától, aki az este elején olyan zseniálisan jelenítette meg az egybegyűlteknek a költő alakját. A díjat Péter Vladimir ötvösművész, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem nemzetközi hírű professzora tervezte. Az elismerés átadásával lezárult a hivatalos program, de az esemény nem ért véget, mert az érdeklődők hosszasan beszélgettek egy-egy pohár bor mellett a László Károly Gyűjtemény folyosóján. ![]() A Péter Vladimir által tervezett díj
A pénteki este bizonyította, hogy van még értéke Veszprémben a kultúrának, és léteznek olyan lokálpatrióták, akik fontosnak tartják egy helyi költő életművének ápolását. Forrás: Vehir.hu |