Stabilizáció és fejlődés

Az önkormányzat gazdasági programjához készítettek javaslatokat a szocialisták, melyeket szerdán mutattak be sajtótájékoztató keretében.

Az önkormányzat gazdasági programjához készítettek javaslatokat a szocialisták, melyeket szerdán mutattak be sajtótájékoztató keretében.

Az MSZP városi elnöke, Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő leszögezte, konstruktív ellenzékként úgy vélik, a gazdasági programnak a költségvetésre tekintettel a stabilizációt és a fejlődést kell szolgálnia. Elmondta, az önkormányzat feladata a munkahelyteremtő beruházások ösztönzése, a saját és pályázati forrásokból megvalósuló fejlesztéseknél pedig előnyben kell részesíteni azokat, amik önfenntartásra alkalmasak.

A képviselő szerint aktualizálni kell a 2006- ban elfogadott Székesfehérvár–Veszprém fejlesztési pólus programot, az ipari beépítési területek közt pedig számolni kell a repülőtérhez kapcsolódó területekkel is. A reptér kapcsán megjegyezte, a pereskedés helyett érdemesebb lenne újragondolni a szerződést. Kiemelte, lobbizni kell a 8-as főút déli elkerülőjének szélesítéséért, a 82-es út Gyulafirátót és Kádárta elkerülőjének valamint a 710-es út autópályáig tartó részének megépítéséért is. A belvárosi közlekedés fejlesztésében további körforgalmak megépítését szorgalmazzák, valamint azon vállalkozók visszacsábítását, akik mélygarázsok, parkolóházak megépítésére tettek korábban ajánlatot. Elhangzott, meg kell hosszabbítani a Balaton Volánnal kötött közszolgálati megállapodást is. A belváros-rehabilitációt támogatják, de jobb kommunikációt várnak el.

Fontosnak tartják, hogy növekedjen a szociális bérlakások száma, az ingatlanhasznosításokra pedig koncepció készüljön. Az önkormányzati gazdasági társaságoknál átláthatóbb struktúrát szeretnének, és sürgetik a városmarketing-koncepció kidolgozását is. Hartmann Ferenc kijelentette, koncepciót kell kidolgozni a működési hitelek visszafizetésére is.

Az oktatási elképzelésekről képviselőtársa, Katanics Sándor beszélt. Hangsúlyozta, ahhoz, hogy továbbra is büszkén viselhessük az iskolaváros címet, cselekedni kell. Vázolta mobil bölcsődék és családi napközis nevelést biztosító magánvállalkozókkal való együttműködés lehetőségét, valamint óvodai és iskolai fejlesztések szükségességét. Újragondolná a kollégiumi rendszert, a szakképzésen belül pedig szorosabb együttműködést alakítana ki a nem önkormányzati fenntartású intézményekkel is. A sajtótájékoztató végén a szocialisták rámutattak, a program megvalósítása érdekében az évenként aktualizálni kellene.

Forrás: Veszprémi 7 Nap