Első fokon miénk a reptér |
A Veszprém Megyei Bíróság meghozta közbenső és részítéletét: Veszprémé és Szentkirályszabadjáé az ingatlan. A megyei bíróság szerint az önkormányzatok szerződéstől való elállása jogszerű volt, és elrendelte, hogy a két önkormányzat tulajdonjogát vissza kell jegyezni, valamint kötelezte a BudaWest Zrt.-t, hogy 15 napon belül adja át a reptéri ingatlanokat a két önkormányzatnak. Mint arról már beszámoltunk, Veszprém és Szentkirályszabadja önkormányzata több kereseti kérelemmel fordult a Veszprém Megyei Bírósághoz a BudaWest Zrt. ellen a repülőtér jogi sorsát illetően. Ennek előzménye az, hogy mivel 2010 szeptemberének közepéig nem létesült repülőtér, az önkormányzatok elálltak a BudaWesttel kötött szerződéstől. ![]() Landoló utasszállító a szentkirályszabadjai repülőnapon 2007-ben (archív fotó: y)
Dr. Sebestyén Attila ügyvéd, Veszprém jogi képviselője elmondta: a benyújtott keresetben az önkormányzatok kérték, hogy a bíróság állapítsa meg a BudaWest Zrt.-vel közölt szerződéstől való elállás jogszerűségét, és adja vissza tulajdonba, birtokba az ingatlant az önkormányzatoknak. Szentkirályszabadja jogi képviselőjével úgy ítéltük meg, hogy a kérdés a szerződés értelmezése és a beadott dokumentumok alapján eldönthető jogkérdés, és ezt is kezdeményeztük iratainkban a bíróságnál – nyilatkozta lapunknak Dr. Sebestyén Attila. A második kereset-csomag témája, hogy az elállásnak és az ingatlanok visszaadásának mi a pénzügyi következménye. Az önkormányzatok négy ok miatt követelnek „kártérítést” a BudaWest Zrt.-től: az önkormányzatok szerint a szerződés nem teljesítése miatt a BudaWest Zrt. 600 millió forint meghiúsulási kötbért, ezen felül az át nem adott kérelmek, engedélyek és dokumentumok alapján még 31 millió forint kötbért tartozik fizetni. Emellett az önkormányzatok fenntartották azt a jogot, hogy mindaddig, amíg birtokba nem kerülnek, használati díjat kérnek a területért az elállás időpontjától (azaz szeptember közepétől) kezdődően, valamint hogy az adásvétel után az ingatlanokon lévő épületekben beállott károsodás (értékcsökkenés) megtérítésére igényt tartsanak. E két követelés a mértékét még nem határozták meg. – Arra törekedtünk, hogy a jogilag eldönthető kérdésben lehetőleg minél előbb hozzon döntést a bíróság, erre pedig – úgy tűnik – fogékonynak bizonyult. A megyei bíróság március 31-én, délután 15.30-kor hozott, közbenső és részítéletével megállapította, hogy az önkormányzatok szerződéstől való elállása jogszerű volt. Emellett elrendelte, hogy a reptéri ingatlanok esetében a BudaWest Zrt. tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásból törölni kell, a két önkormányzat tulajdonjogát vissza kell jegyezni, és kötelezte a zrt.-t, hogy 15 napon belül adja át az ingatlanokat a két önkormányzatnak – tájékoztatott dr. Sebestyén Attila ügyvéd. Az első fokú döntés ellen az írásbeli határozat kézbesítésétől számított 15 napon belül fellebbezést lehet benyújtani, melyet a Győri Ítélőtábla bírál el. Az ítélőtábla döntése ellen már nincs helye fellebbezésnek, felülvizsgálati kérelemmel viszont lehet fordulni a Legfelsőbb Bírósághoz. A rendkívüli perorvoslat a döntés jogerejét és végrehajthatóságát nem befolyásolja. Reménykedtünk a gyors döntéshozatalban, ám mindenki számára meglepő volt, hogy a bíróság már az első tárgyaláson méltányolta erőfeszítésünket. A bíróságon akkor folytatódhat az elszámolási kérdésekkel foglalkozó keresetek vizsgálata, ha ez a döntés jogerőre emelkedik – fogalmazott dr. Sebestyén Attila, aki kérdésünkre válaszolva elmondta, a Győri Ítélőtábla döntése reményei szerint talán még a törvénykezési szünet (július 15.) előtt megszülethet, ám valószínűbb, hogy az ügy első felének lezárása inkább csak 2011 őszén történhet meg. Forrás: Vehir.hu |