Felfrissítették a Völgyikút Parkot |
Közel 1000 szavazattal Veszprém nyert a WWF Facebook oldalán meghirdetett szavazásán, így július 30-án a Völgyikút Parkban dolgoztak az önkéntesek. A NaturaAqua és a WWF Magyarország közösen hirdettek egy szavazást, melyben kiválasztották azokat a parkokat, melyeket felfrissítenek az akció során. Gyöngyöst és Székesfehérvárt megelőzve Veszprém nyert közel 1000 szavazattal, így július 30-án körülbelül 25 önkéntes dolgozott azon, hogy megszépüljön a Völgyikút Park. Vastag Ákos kommunikációs munkatárs elmondta, hogy Veszprém már a harmadik város, ahol meghirdették ezt az akciót, előtte jártak már Budapesten és Tatán. Céljuk, hogy a korlátozott költségvetés ellenére is látványos és maradandó dolgokat alkossanak. Szeretnék megmutatni, hogy a városban is elérhető a természet, ezekre a parkokra pedig vigyázni kell. Megtartani sokkal kisebb erőfeszítésünkbe kerül, mint létrehozni, mondta. A Völgyikút Parkban több cserjét és virágot ültettek szombaton az önkéntesek, valamint kialakítottak egy pihenőszigetet asztallal és székekkel, gazoltak, szemetet szedtek, és a patakmedert is rendezték. Mindezen felül a már meglévő padokat és korlátokat lefestették, és kihelyeztek egy infó táblát a bakonyi erdőrészletről. Ferenczi Attila, a WWF képviseletében elmondta, hogy attól is különleges ez a park, hogy a városi környezethez közel hozza az érintetlen bakonyi erdőrészt. Némedi Lajos alpolgármester megköszönte az önkéntesek munkáját, majd röviden elmesélte, milyen is volt a Völgyikút Park sok évtizeddel ezelőtt. Akkor még a veszprémiek egyik legkedveltebb közösségi tere volt, ma kissé feledésbe merült. A park felújítása után remélhetőleg egyre több veszprémi érzi majd magáénak ezt a szép környezetet, és többen ellátogatnak majd ide szabadidejükben. Forrás: Vehír.hu |