A parkolón át kell közlekednünk!

Új forgalmi rend lesz november 2-ától a belvárosban a körforgalom építése miatt. A közműkiváltásokkal párhuzamosan elindult az aluljáró építése, ehhez teljes szélességében le kell zárni a Budapest utca „Zöldház” melletti szakaszát, ezért jelentősen megváltozik a belváros közlekedése.

Új forgalmi rendet kell megtanulnunk hamarosan a belvárosi körforgalom építése kapcsán. Teljes útzár, közlekedés a parkolón át.

A szükséges közműkiváltásokkal párhuzamosan elindult az aluljáró építéséhez szükséges árkok kiásása. A munka folytatásához azonban teljes szélességében le kell zárni a Budapest utca „Zöldház” melletti szakaszát, ezért jelentősen megváltozik a belváros közlekedési rendje.

– Korábban úgy terveztük, hogy nem lesz szükség teljes útlezárásra, a munkaterület biztosítása érdekében azonban meg kell tennünk ezt a lépést, a forgalmat rátereljük a Hotel előtti parkolóra – mondta érdeklődésünkre Schmidt István.

A Jutasi út-Budapest utca kereszteződésében továbbra is a meglévő lámpák irányítják a forgalmat, az Ady, az Ádám Iván és a Bezerédi utcához kapcsolódóan azonban forgalmirend-változások lépnek életbe, több helyen nem lehet majd balra kanyarodni, így a Jutasi út felől érkezve nem lehet behajtani az Ady Endre, valamint az Ádám Iván utca felé.

– Egy másik fontos változás – emelte ki a városfejlesztési iroda vezetője –, hogy az Ady utca felől érkezve nem lehet majd balra kanyarodni a parkoló felé, jobbra haladva pedig a lámpás kereszteződésben nem csak jobbra lehet kanyarodni a Budapest utca irányába, hanem egyenesen, a Jutasi út felé is biztosítva lesz a közlekedés.

A kivitelező egyelőre az elvárásoknak megfelelően tartja a szerződésben rögzített munkatervet.

– Elmondható, hogy a különböző szolgáltatók és a hatóságok tisztában vannak a feladat kiemelt jelentőségével, s összhangban, jó ütemben haladnak – tájékoztatott Schmidt István. A tapasztalat szerint a városban közlekedők is komolyan veszik a beruházás nagyságát, ezért igyekeznek elkerülni a belvárost, emiatt azonban a csúcsidőben gyakran feltorlódik a forgalom a kerülőútként használt belső-körgyűrű egyes szakaszain. 

– A veszprémiek jól ismerik a várost, akik napi szinten közlekednek, megtalálják a kis utcákat, de nem szeretnénk lakóövezetre terelni a forgalmat. A fejlesztéssel kapcsolatban egyébként még nem érkezett kritika a hivatalhoz – közölte az irodavezető.

Az új forgalmi rend várhatóan az év végéig marad érvényben.

Forrás: Vehír.hu

 
A Jutasi út - Budapest utca kereszteződés forgalmi rend változása
2011. november 2-tól visszavonásig.
 
Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Iroda értesíti a lakosságot, hogy a Jutasi út – Budapest utca körforgalmi csomópont beruházás során megkezdődik a gyalogos aluljáró építése. A munkaterület biztosítása érdekében a Jutasi út illetve Budapest utca forgalmát a Hotellal szembeni parkoló területére tereljük. A forgalmi rend változással kiemelten felhívjuk a figyelmet az alábbiakra:
 
– A csomópont forgalomirányítását továbbra is a jelenlegi jelzőlámpák szabályozzák
A Jutasi útról az Ady Endre utca irányába nem lehet ráhajtani
A Jutasi útról az Ádám Iván utca irányába nem lehet ráhajtani
Az Ady Endre utca felől a Budapest utcára balra nem, csak jobbra illetve a Jutasi útra egyenesen lehet közlekedni.
Az Ádám Iván utca, Bezerédi utca, Kabay János utca forgalmi iránya nem változik.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!