Közmeghallgatás - sokan kérdeztek |
Veszprém környezeti állapotáról tartottak közmeghallgatást csütörtökön délután a városházán, de a jelen lévők bármilyen témában kérdést intézhettek a képviselők felé. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel, a későn érkezők már ülőhelyet sem találtak. Mindenek előtt Brányi Mária alpolgármester ismertette Veszprém környezeti állapotát, kitérve a főbb meteorológiai, légszennyezettségi adatokra, csapadékvíz elvezetési feladatokra. Kiemelte a szelektív hulladékgyűjtők növekvő számát, valamint a kerékpárutak fejlesztését, de beszélt a város energiastratégiai koncepciójáról is. A közmeghallgatás során számos kérdés felmerül a város mindennapi életével kapcsolatban, egyesek a saját, személyes problémáikra vártak megoldást, mások közösségi gondokat vetettek fel. Sokan pozitívan ítélték meg, hogy olyan időpontba hirdették meg az éves közmeghallgatást, ami nem ütközik a munkaidővel. Ezzel kapcsolatban Porga Gyula polgármester megjegyezte, ezen kívül több fórum is a lakosság rendelkezésére áll, hogy elmondják véleményüket. A felszólalók közül többen bírálták a tervezett zárt konténertárolókkal kapcsolatos döntéseket. Némedi Lajos alpolgármester erre válaszolva elmondta, munkabizottságot hoznak létre, hogy a közös képviselők, a közüzemi szolgáltatók és az önkormányzat konszenzus alapján hozzák meg a végső megoldást, ami 2013. január 1-jén lép hatályba. A 2010-es csatornarekonstrukciós munkákkal még mindig nem végeztek – derült ki Baumgartner Lajos egy kérdésre adott válaszából –, vannak még garanciális javításra váró feladatok, mint például az Egyetem utca burkolatának rendbetétele. Elhangzott, továbbra sincs jogerős tűzvizsgálati határozat a májusban történt királyszentistváni tűzeset kapcsán. Czaun János kiemelte, ennek hivatalos megállapítását követően dönt a társulás, keres-e felelőst ezzel kapcsolatban. A meglévő 8,6 milliárd forintos teljes hitelállomány ellenére jó helyzetben van a város – húzta alá Porga Gyula. Rámutatott, a 23 megyei jogú város közül csupán három esetében 10 milliárd forint alatti ez az összeg. Elmondta, ez nem veszprémi probléma, hanem az önkormányzati rendszer egészére igaz, hogy jelentős hitelt kell felvenni működésre, ami annak köszönhető, hogy számos kormányzati feladatot kellett átvenniük megfelelő forrás nélkül. – A kiadások csökkentésével és a bevételek növekedésével lehet kilábalni ebből – tette hozzá a polgármester, hozzátéve, ez utóbbi célt szolgálja az ipari park létesítésére alkalmas területek kialakítása – amivel kapcsolatban szintén tettek fel kérdést a jelenlévők. Több komoly érdeklődő is jelentkezett már, részleteket azonban nem árulhatott el Porga Gyula. A mintegy két órán át tartó közmeghallgatáson többek között szó volt még fakivágásokról és telepítésekről, kényelmetlen padokról, valamint az épülő körforgalomról is. Forrás: Vehír.hu
|