Hitet és erőt meríthetünk őseink példájából |
Március 15-e különösen alkalmas arra, hogy hitet és erőt merítsünk őseink példájából, mondta dr. Semjén Zsolt a veszprémi megemlékezésen. A márciusi ifjak, az államférfiak története, dicsőséges honvédségünk története minden magyar embert büszkeséggel tölthet el, azt érezheti, hogy érdemes ehhez a nemzethez tartozni. Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Dózsa téri ünnepségen beszédében párhuzamot vont 1848 és korunk tanulságai között. ![]() Dr. Semjén Zsolt
Ha végignézzük a magyar történelem ezer évét és megpróbáljuk levonni a tanulságokat, Szent István idején, 1848-ban, 1956-ban és ma is egy a feladat: a keresztény Európához való kapcsolódás és az önálló független magyar állam megteremtése. 1848-ban úgy fogalmazták meg, haza és haladás, a nemzeti függetlenség kivívása és a szükséges reformok megvalósítása. Ma is hasonló a feladatunk, mondta dr. Semjén Zsolt. A nemzeti függetlenség azt jelenti, hogy olyan alkotmányunk legyen, ami megfelel örökségünknek, a magyar nemzet érdekeinek, önbecsülésének. A haladás 1848-ban a társadalmi reformot, a jobbágyság eltörlését jelentette, aminek egyik lényeges pontja a közteherviselés. Ma külső és belső ellenségeink támadnak bennünket, mert a kor követelményeinek megfelelően megvalósítottuk a közteherviselést, a bankoknak és a multinacionális cégeknek is terhet kell vállalniuk. A '48-as Unió Erdéllyel ma azt jelenti, az állampolgárság kötelékében közjogilag egyesülhet a nemzet. Nekünk, magyaroknak van egy különleges erőnk, az örök magyarság szellemi védőpajzsa. Széchenyi, Deák és Kossuth a magyarság öröksége; olyan csillagok, akik utat mutatnak nekünk - hangsúlyozta a szónok. ![]() A kormány nevében dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes
és dr. Semjén Zsolt koszorúzott
A megemlékezésen Kőrösi Csaba színművész, Mártony Zsuzsanna énekművész, a Magyar Honvédség Légierő Zenekara és a Dózsa György Általános Iskola tanulói adtak ünnepi műsort, majd a kormány nevében dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és dr. Semjén Zsolt, a város nevében Porga Gyula polgármester, Brányi Mária és Némedi Lajos alpolgármesterek koszorúztak. Forrás: Napló-Online.hu |