Veszprémbe látogatott a holland nagykövet |
René van Hell holland nagykövet tett látogatást a városházán szerdán, ahol Brányi Mária alpolgármester fogadta. A diplomatának ez volt az első vidéki útja. A szeptemberben beiktatott diplomata az elődje által megkezdett road show-t folytatja, első vidéki útja pedig egyből Veszprémbe vezett. René van Hell célja megkeresni a holland érdekeltségű vidéki cégeket, gyárakat, hogy ösztönözze, erősítse a vállalkozókat a civilekkel való együttműködésre. A személyes találkozón Brányi Mária alpolgármester asszony bemutatta Veszprémet gazdag történelmet, kiemelve a magas életszívonalat és a helyi oktatás kiváló minőségét is, mely jó alapot ad a fiataloknak a városban. Veszprém biztonságos város, minőségi szolgáltatásokkal, így tökéletesen alkalmas családalapításra is. A helyiek szeretnek itt élni, amit a stagnáló lakosságszám is mutat. Az alpolgármester továbbá beszélt a jövőbeni fejlesztési tervekről, többek között arról, hogy a köztereket igyekszik a városvezetés a lakosok kényelmére tervezni. Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat egyik célja például a 20. század épített örökségeinek új funkciót adni, vonzó közösségi tereket építeni, szerethetőbbé tenni a település sűrűbben lakott részeit is. A lakótelepi épületeknek is van értéke, ezeket kell a mai ember számára vonzóbbá tenni. Az EKF pályázat végkimenetelétől függetlenül megvalósítja ezeket az elképzeléseket az önkormányzat. A holland nagykövet üdvözölte a pályázaton való indulást, és biztosította arról az alpolgármestert, hogy Hollandiában is népszerűsíti Veszprémet, mint Európa Kulturális Fővárosa pályázót. Szó esett még a Pannon Egyetemről, mely 50 éve még a vegyipari cégeknek képezte a mérnököket, és ez a szoros kapcsolat ma is fennáll az intézmény és a nagyobb veszprémi vállalatok, mint a Continental, a Valeo, és az Algida között. A város jövőbeni terveiről szólva elhangzott a szentkirályi reptér helyzetének megoldása, a város megközelíthetőségének javítása a Várpalota–Veszprém útszakasz és a 8-as út fejlesztésével. Ebben is nagy támogatást nyújt a Modern Városok Program, melyben továbbá szerepel az új völgyhíd megépítése, a Veszprémi Petőfi Színház megújítása, és a sportterültek fejlesztése, mint az aréna és a stadion bővítése reális gazdálkodással, a helyi igényekhez mérten. A holland nagykövet megismerhette a helyi mezőgazdaság helyzetét, a borászatokat és a burgonyatermelést, majd tájékoztatást kapott a város és a helyi iparkamara jó kapcsolatáról, az alacsony, 2-2,5%-os munkanélküliségi arányról, amely munkaerő-hiányt eredményez. Brányi Mária elmondta, átlag feletti a diplomával rendelkezők száma is, a helyi ember nem szeret ingázni, a fizetés pedig átlagos a régióban. Szó esett még az önkormányzatok modernizációjáról, mely technikai, szolgáltatásbeli fejlesztéseket és hatékonyságnövelő működést jelent. René van Hell célja a holland-magyar jó kapcsolatok előmozdítása, a civil és a gazdasági szféra összehozása, az ún. co-creation-ra való ösztönzése, valamint a vállalatok inspirálása arra, hogy felkarolják a szociálisan rászorulókat. A városházi találkozó után ennek érdekében ellátogatott az Unilever gyárba, illetve az autistákat is foglalkozató Janka tanyára. Forrás: Vehír.hu
|