Mi is a Rózsaszín Fények Éjszakája?

Az épületek megvilágítása, 100 nappal a Giro d’Italia rajtja előtt, tradíció. Ilyenkor az útvonal városai közül számos helyszínen egy-egy város, település jelentős épületét világítják meg rózsaszínűre.

Mint az köztudott, a Giro d’Italia idén május 911. között Magyarországról rajtol. A versenyzők Budapestről indulnak és a háromhetes kerékpáros körverseny első három szakaszára hazánkban kerül sor Budapest, Esztergom, Győr, Székesfehérvár, Keszthely és Nagykanizsa érintésével, hogy csak a legnagyobb településeket említsük.

A mezőny tulajdonképpen már május 7-én délután bemutatkozik, amikor a budapesti Hősök terén kerül sor a csapatbemutatóra. A Nagy Rajt, a Grande Partenza felvezető eseményei közül ebben az esztendőben az első jelentősebbre január 30-án kerül sor a Városligeti Műjégpályán, a Nemzeti Sportügynökség szervezésében, olimpiai bajnokok, sportolók részvételével. Kovács Ágnes, Kiss Gergely, Kovács István és Szávay Ágnes is ott lesz a Műjégen, a magyarországi központi rendezvényen, amely kapcsán a Puskás Ferenc Stadion és a Vajdahunyadvár is díszkivilágítást kap.

Az útvonalon lévő települések közül Olaszországban, és természetesen Magyarországon is sok város bekapcsolódik ebbe a szép kezdeményezésbe, így Budapesten kívül hazánkban még 17 város egy-egy emblematikus épülete pompázik majd rózsaszínben, amely a Giro d’Italia hivatalos színe.

Veszprém is részt vesz a kezdeményezésben a Városháza,

a Tűztorony és a korcsolyapálya kivilágításával, hiszen a 3. magyarországi futam május 11-én városunkon is áthalad majd.
 

Facebook esemény itt >>