Biztosított az Állatkert működése

Szokatlan csend honol a látogatói utakon, hiszen március 16. óta a Veszprémi Állatkert se nyithatta ki kapuit a vendégei előtt. Török László állatkert-igazgatótól megtudtuk, hogy a járványhelyzet miatt számos megelőző intézkedést vezettek be.

Járványhelyzet: vészforgatókönyvvel készül a Veszprémi Állatkert

Szokatlan csend honol a látogatói utakon, hiszen március 16. óta a Veszprémi Állatkert se nyithatta ki kapuit a vendégei előtt.

A kulisszák mögött azonban ugyanúgy folyik tovább a már megszokott, magas szintű szakmai munka. A munkatársak több mint 600 állatkerti lakó ellátásáról gondoskodnak naponta, a legkisebbektől a legnagyobbakig, a bütykös csótányoktól az ázsiai elefántokig.

Török László állatkert-igazgatótól megtudtuk, hogy a járványhelyzet miatt számos megelőző intézkedést vezettek be.

Többek között megszűnt a központi öltöző, és ideiglenes jelleggel az állatkert húsz pontján alakítottak ki öltözőket azért, hogy egy-egy munkatársuk esetleges megbetegedése esetén minél könnyebben elkerülhessék a csoportos fertőzéseket.

Kidolgozták azt is, hogy ki hol, melyik munkaterületen tartózkodhat az állatkertben, minimálisra csökkentve a kontaktusok számát. Az adminisztrációs és logisztikai munkatársak váltott műszakban dolgoznak, hogy a végsőkig biztosítani tudják az egységek irányítását, a takarmányellátástól a műszaki feladatok elvégzéséig.


Jókedvűen lakmároznak a zsiráfok a napsütésben

– Kidolgoztuk, hogy vészforgatókönyvünk alapján egy esetleges tömeges fertőzés esetén mi az a minimális dolgozói összetétel, akikkel ezen időszak alatt a napi legszükségesebb feladatokat el tudjuk látni. Kijelöltük a munkatársaink állatkerten belüli tartós elhelyezésének lehetőségét, a tábori ágyak helyét, a napi étkezésük biztosítását.

Amíg egy összeszerelő üzem, egy gyártócsarnok a veszélyhelyzetben le tud állni, a dolgozók otthon maradhatnak, addig egy állatkertben még ebben a rendkívüli helyzetben is etikai és szakmai kötelességünk, jogszabályi kötelezettségünk a gondjainkra bízott állatok ellátása – hangsúlyozta Török László, aki kitért arra is, hogy a Veszprémi Állatkert fő bevételi forrása a március 15. és augusztus 20. közötti időszak látogatói jegyeinek értékesítéséből származik, azonban jelenleg úgy tűnik, hogy az idei turisztikai szezonban már nem számíthatnak számottevő bevételre.

Ennek ellenére, mint a megyeszékhely legjelentősebb és legnagyobb látogatói számmal rendelkező turisztikai attrakciója, a napi működésük, az állatkert lakóinak zavartalan ellátása a tulajdonos veszprémi önkormányzat támogatásának köszönhetően biztosított.


Horváth Kármen állatgondozó a nemrég született tevecsikóval

– Amikor február 23-án megérkeztek az első hírek, hogy Milánó alatt lezárták az első 11 olasz települést, mi még aznap este megtartottuk az első krízisegyeztetésünket. Mivel akkor még nem tudtuk, hogy Ausztriában, Németországban milyen lesz a járvány kimenetele, meddig lesznek a nemzetközi szállítmányok elérhetőek, ezért a külföldről érkező speciális takarmányokkal, mint például a flamingók tápja, vagy a fókák és pingvinek számára a tengeri halak, feltöltöttük a hűtőkamráinkat.

Egy esetleges tömeges fertőzés esetére, amikor akár az állatkert is karantén alá kerülhetne, biztosítottuk az oroszlánok és tigrisek hússal történő ellátását, és biztonságos készletet szereztünk be a madarak és kis testű emlősök takarmányából is.

Egyedül a könnyen romlandó friss zöldség-gyümölcs termékekből nem tudtunk hosszú távú készletet elraktározni, de remélhetőleg ezek beszerzése egy rendkívüli helyzetben is megoldható lesz, tette még hozzá az állatkert-igazgató, aki kiemelte azt is, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése után sokan megkeresték az állatkertet, felajánlva a támogatásukat, és meglepően sokan fogadtak örökbe virtuálisan állatokat.

 
Forrás: Napló-Online.hu
(Kép: Veszprémi Állatkert)