Újra találkozhattak a Szemle írói és olvasói

Bemutatták a Veszprémi Szemle idei második, összességében az 57. számát pénteken a megyei könyvtárban. Az előző lapszám virtuális, a Veszprém Televízió segítségével megvalósult prezentációja után ismét személyesen találkozhattak a folyóirat barátai.

Bemutatták a Veszprémi Szemle idei második, összességében az 57. számát pénteken a megyei könyvtárban.

Az eredetileg a könyvtár előtti lépcsőhöz meghirdetett esemény az elmúlt napok kormanyzati döntéseinek köszönhetően végül az épület Kisfaludy-termébe költözhetett.

Az előző lapszám virtuális, a Veszprém Televízió segítségével megvalósult prezentációja után ismét személyesen találkozhattak a folyóirat barátai. 


Ezt, az újra találkozás örömét emelte ki Porga Gyula polgármester is a helyszínen. Mint mondta, jó újra együtt lenni, hosszúnak tűnt az a három hónap, amíg ezt nem tehettük meg. A nehéz időszaknak sok fontos tanulsága volt. Megerősítette bennünk azt, hogy az ember társas lény, nagyon tud hiányozni, ha nem nézhetünk egymás szemébe, nem tudunk emberek között, közösségként létezni.


A polgármester arról is beszélt, hogy a kultúra, a sport, a közösségszervezés olyan feladatai a városnak, amiket önként vállalt, és amiket ugyan nem kötelező ellátnia – lehet működni ezek nélkül is, ezt megtapasztalhattuk az elmúlt hónapokban –, de igazából senki nem szeretne egy ilyen, üres városban élni.


A vár 1894-ben (Fortepan / Kiss László / Dabasy Fromm Géza felvétele)   

Ami a lapszám tartalmát illeti: több írás is foglalkozik a veszprémi vár épületeinek felújításairól, az értékek feltárásáról, megőrzéséről és közkinccsé tételéről.

A pandémiából éppen csak kilábalva igazán aktuális olvasmány az 1918-as világjárvány, a spanyolnátha helyi lefolyását és kezelését ismertető szöveg – dr. Földesi Ferenc munkájáról néhány héttel ezelőtt a vehiren is olvashattak.

 

Iskolák bezárása, hangversenyek szüneteltetése, folyamatos szellőztetések elrendelése. Ezek mind akár a koronavírus járvány óvintézkedései is lehetnének, pedig száz évvel ezelőtt hozták őket a nagy spanyolnátha idején, ami Veszprémen is végigment.

Mindezek mellett Rainer Pál feldolgozta a Dalegyesület zászlajának történetét, Csiszár Miklós köszöntötte a 80 éves M. Tóth Antalt, és sajnos két újabb nekrológot is közölnie kellett a folyóiratnak: a most megjelent számban dr. Varga Miklóstól és Wöller Istvántól búcsúznak.

Forrás: Vehír.hu
(Kép: Domján Attila)