4,5 milliárd forint érkezik az úthálózatunk javítására |
A kormányzati Modern Városok Program keretében a belterületi utakat és a hozzájuk kapcsolódó tereket újítják fel Veszprémban 2022 év végéig. Az önkormányzat 800 millió forinttal egészíti ki a támogatást – jelentette be Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Porga Gyula polgármester csütörtökön Veszprémben. Ahogy az a legutóbbi Magyar Közlönyben is olvasható, a kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a Veszprém belterületén lévő úthálózat és a hozzá kapcsolódó terek felújítását. Az önkormányzat 800 millió forint plusz önerőt biztosít, így összesen 5,3 milliárd forintból újulhatnak meg a veszprémi utak 2022 év végéig. Porga Gyula polgármester a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón elmondta, Veszprém jelenleg mintegy 160 kilométer úthálózattal rendelkezik, melyből az elmúlt 10 évben 30 kilométert tudtak felújítani. Erre az önkormányzat évente 2-300 millió forintot tudott fordítani. A most bejelentett 5,3 milliárd forintnak köszönhetően 16 kilométernyi út újulhat meg, köztük olyanok is, melyek fejlesztésére régóta várnak a helyi lakosok. Ilyen többek között a Cholnoky utca, a Veszprémvölgyi út, a József Attila utca, a Csererdei út és a Jutasi út is. A projekt során Gyulafirátóton és Kádártán is végeznek beavatkozásokat. A teljes utcalista a cikkben lejjebb olvasható. A polgármester kiemelte, a beavatkozások célja, hogy 2023-ban a Veszprémben EKF programsorozatra érkező hazai és nemzetközi érdeklődők megfelelő úthálózattal találkozzanak, így a fejlesztéseket idén elkezdik és a tervek szerint 2022 év végéig befejezik. A felújításokat igyekeznek úgy ütemezni, hogy azok minél kevesebb fennakadást okozzanak a lakosság életében. – Az EKF program sikerét, a város és a régió megítélését is pozitívan befolyásolja, ha Veszprém felújításra szoruló, nagy forgalmat lebonyolító úthálózat elemeinek minőségi megújítása jelen projekt keretei közt megtörténik- mondta. Porga Gyula polgármester korábban portálunknak is nyilatkozott arról, hogy Veszprém fejlesztésének egyik sarokpontja a helyi úthálózat rekonstrukciója lesz. Ovádi Péter országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a 4,5 milliárd forintos kormányzati támogatás nagy előrelépés Veszprém életében, hisz olyan fejlesztésről van szó, melynek eredményét minden helyi lakos élvezheti. A Modern Városok Programról szólva kiemelte, az infrastrukturális fejlesztéssorozat számos eleme már elkészült, vagy folyamatban van, ilyen többek közt az uszoda, az új tornászgyakorló megépítése, az állatkert felújítása vagy a zeneiskola rekonstrukciója.
A sajtótájékoztatón ismertetett fejlesztések az alábbiak: Teljes újjáépítések -Festő utca útrekonstrukció
-Giricses lépcső rekonstrukciója
-József Attila u. nagyfelületű rekonstrukcióhoz kapcsolódó csapadékvíz elvezetés kiépítés
-Jutasi út- Kopácsi József utca körforgalmú csomópont kialakítása
-Kemecse utcai parkoló kialakítása
-Kiskőrösi utca rekonstrukció
-Szent István utca - út és vízi közmű rekonstrukció
-Veszprémvölgyi út útépítés, csapadékvíz elvezetés és közvilágítás rekonstrukció I. ütem (Betekints Hotel és parkoló közötti szakaszon)
Városi bevezető és nagyforgalmú utak -Budapest utca felújítása a Balaton úttól a Cholnoky útig
-Cholnoky utca felújítása az Ady úttól a Lóczy útig (körforgalmak nélkül, nyugati oldali járdával)
-József Attila utca felújítása a Victor Hugó és Egyetem utca között kétoldali járdával
-Jókai út felújítása a Toborzó utcától a Séd patakig
-Füredi út felújítás a Cserepes utcától Veszprém vége tábláig
-Völgyhíd tér felújítása
-Horgos utca felújítása a Ranolder tér és Rákóczi utca között
-Cserepes utca felújítása az Almádi út és Füredi út között
-Almádi út felújítása a Cserepes út és a Dornyai Béla út között
-Jutasi út felújítása a Petőfi utca és a Kopácsi út között
-Brusznyai Árpád u. csapadékvíz csatorna- és teljes felületű útrekonstrukció
-Szent István Völgyhíd burkolat és csapadékvíz elvezetés megújítása
Lakóterületi utak -Viola utca (Ady-Szilfa)
-Hunyadi utca (Mártírok-Kisfaludy)
-Kígyó utca (csak út)
-Batthyány utca (Kádártai-Fecske)
-Rózsa utca (Ady utcától a kis körforgalomig)
-Kádártai út (Budapest-Belső gyűrű)
-Akácfa utca
-Zrínyi (zsák az óvodához)
-Iskola utca
-Martinovics Ignác utca
-Tulipán utca (Kodály-Rózsa)
-Csererdei út maradék szakaszának aszfaltozása (csak út)
-Szabadságpuszta, Alsóerdő utca (csak út)
-Jutaspuszta - Major u. útrekonstrukció
-Veszprém – Gyulafirátót, Posta utca
-Veszprém-Kádárta, Vasút utca
-Veszprém, Kádárta, Győri utca
Forrás: Vehír.hu / Modern Városok Program
Kép: Kovács Bálint
|