Fogyasztóbarát település lettünk

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elismerését hétfőn adták át. Elsősorban a Veszprém Kártya volt az, amiért odaítéltük a díjat, a kártya egy nóvum, hiszen nagyon kevés településen létezik ez a megoldás – mondta el Koszorús László helyettes államtitkár a díjátadón.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elismerését hétfő délelőtt adták át a belvárosban.

A Fogyasztóbarát Település címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azon települések fogyasztókért tett intézkedéseit, hozzáállását kívánja értékelni, amellyel a települések a területükön működő vállalkozások között a fogyasztóbarát szemlélet általánossá válásához és a fogyasztók helyzetének javításához járulnak hozzá. A város december 8-án nyújtotta be pályázatát.

Elsősorban a Veszprém Kártya volt az, amiért odaítéltük Veszprémnek a díjat, a kártya egy nóvum, hiszen nagyon kevés településen létezik ez a megoldás. A kártyát több ezren veszik igénybe, ami lehetőséget nyújt a városlakóknak, hogy olcsóbban vegyék igénybe a helyi kereskedelmi egységek szolgáltatásait, és városi rendezvényekre is kedvezményesen tudnak általa bejutni, egyben erősíti a lokálpatriotizmust is – mondta el Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár. Kiemelte: a Veszprém Kártyát ingyenesen, állandó veszprémi lakcímmel rendelkező minden 14 év feletti személy veheti igénybe.


Koszorús László

Némedi Lajos városüzemeltetésért felelős alpolgármester elmondta: rendkívül büszke arra, hogy a város az idős és családbarát országos kitüntetés után most a fogyasztó-barát város díját is elnyerte. Az alpolgármester a városban dolgozó szolgáltatóknak és kereskedőknek is külön megköszönte az elismerést, hiszen a díj elsősorban az ő érdemük.


Némedi Lajos

Nem elég árubőséget és nagyszerű rendezvényeket tartani, fontos, hogy kulturáltan, udvariasan és törvényesen szolgáljuk ki a fogyasztókat. Fontos, hogy ezen az úton menjünk tovább, hiszen ez is hozzájárul ahhoz, hogy Veszprémben jól érezhetjük magunkat  fogalmazott a politikus.

A Fogyasztóbarát Település elismerő címben 2015 januárjáig az alábbi önkormányzatok részesültek: Pécs, Eger, Budapest Főváros XVII. Kerület Rákosmente, Alsóörs, Kaposvár, Miskolc, Cigánd, Szolnok, és most Veszprém.

Forrás: Vehír.hu

További információ a Veszprém-kártyáról itt >>