Meggyújtották a második gyertyát

A dermesztő hideg és a csípős szél ellenére is jó páran megjelentek a várban, hogy részt vegyenek a hagyományos adventi gyertyagyújtáson. A második gyertyát Ovádi Péter önkormányzati képviselő és Felker Zsolt káplán gyújtotta meg a Szentháromság téri adventi koszorún szombaton

Ovádi Péter önkormányzati képviselő és Felker Zsolt káplán gyújtotta meg a második gyertyát a város adventi koszorúján szombat délután a Szentháromság téren.

A dermesztő hideg és a csípős szél ellenére is jó páran megjelentek a várban, hogy részt vegyenek a hagyományos adventi gyertyagyújtáson.

– A karácsony csodája a Megváltó születése, a kereszténység legnagyobb öröme – fogalmazott ünnepi beszédében Ovádi Péter, aki hozzátette: személyes csodája a családja, felesége és gyermekei. – Karácsonykor különösen lélekmelengető kisfiaim szemében látni a várakozást, amit én is éreztem advent idején.

– Gondoljunk bele, hány meg hány csoda vesz minket körül a mindennapokban, lássuk meg ezeket! – intett a képviselő. Mint mondta, Veszprémben ezeket a csodákat bárki megélheti, hiszen a szeretet megnyilvánulása a törődés, és a veszprémiek közössége, nagy családja törődik egymással, együtt teremtjük meg a csodát.

Felker Zsolt a sóvárgásról beszélt. A mai ember igazi sóvárgása a boldogságra irányul, de észre kell vennünk, mit jelent az igazi boldogság. Ma, amikor ajándékokkal akarunk örömet szerezni szeretteinknek, mélyen a szívünkbe kell néznünk, és észre kell vennünk, hogy ők irántunk sóvárognak. Mi kellünk nekik, nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor a fa körül ott áll az egész család. Mi vagyunk az igazi ajándékok számukra.

A beszédek mellett a rendezvényen közreműködött Tóth Loon, a Petőfi Színház színművésze.

Forrás: Vehír.hu

Illatos Advent – részletes program itt >>