Harminc éve a Dózsavárosért

Harminc éve immár annak, hogy megalapították a Dózsavárosi Baráti Kört, amely azóta a város egyik legaktívabb civil egyesületévé nőtte ki magát.

Harminc éve immár annak, hogy megalapították a Dózsavárosi Baráti Kört, amely azóta a város egyik legaktívabb civil egyesületévé nőtte ki magát.

A városrész lakói szombat délután – nevükhöz hűen – baráti hangulatú összejövetelt tartottak a dózsavárosi könyvtárban.

Az esemény kezdetén Csécs Ferenc, az egyesület elnöke összefoglalta az elmúlt harminc évet, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat.

Felidézte, hogy 1993-ban azért alakultak meg, hogy a civil oldalról is segítsék az itt élőket, közvetítsék problémáikat, igényeiket a városháza felé is. Mára ez az önszerveződő kör viszont a város egyik legaktívabb szervezetévé nőtte ki magát, amelyben a kezdeti célok megvalósítása mellett még több közösségi program is társult.


Közös városrészi bál, juniális, nemzeti ünnepek, főzőversenyek, valamint kirándulások is szép számmal voltak az elmúlt évtizedekben.

Csécs Ferenc kiemelte, a szórakozás mellett közösségi munkában is kiveszik a részüket, legutóbb például az iskola kerítését festették le. Hozzátette, ők maguk is a Dózsavárossal együtt építkeztek és nőttek fel, és büszke arra, hogy a városrész ma már az egyik legmagasabban jegyzet része Veszprémnek.


Az ünnepségen jelen volt Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Hegedűs Barbara alpolgármester, a Dózsaváros önkormányzati képviselője, valamint Porga Gyula polgármester is.


Utóbbi köszöntőjében elmondta, a rendszerváltás után nem csak a város infrastruktúrája indult fejlődésnek, hanem a civil társadalom is. Ekkor született meg a Dózsavárosi Baráti Kör is, ami gyökeret vert, és virágzik, holott sok másik civil szerveződés azóta befejezte tevékenységét.


A polgármester méltatta az aktivitásukat, és biztosította az önkormányzat részéről is a további támogatásukat.

A jelenlévők rövid kulturális műsor után a könyvtár udvarán folytatták az összejövetelt, ahol bográcsozással is készültek a szervezők.


Forrás: Vehír.hu
Kép: Kovács Bálint